Lazók Zoltán polgármester kezdeményezésére kezdődött meg augusztus közepén az Ápolási Intézet melletti 56’-osok terének teljes megújítása.
Lazók Zoltán polgármester kezdeményezésére kezdődött meg augusztus közepén az Ápolási Intézet melletti 56’-osok terének teljes megújítása.
Közel 35 millió forintos beruházás keretében fejeződik be október végére a Malomsori óvoda korábban megkezdett energetikai korszerűsítése.
Jól, motiváltan, pörgősen kezdte szurkolók nélkül az OSE az évad remélhetőleg egyetlen zártkapus mérkőzését, mégis hamar tetemes előnyre tett szert, 20:6-ot mutatott hét perc játék után az eredményjelző.
A világ tele van dallamokkal – vallja Fülöp Szabolcs és Nyakas Péter, akik pénteken délután kápráztatták el gitárjátékukkal a művelődési központ „Műélmény Kávézójának” hallgatóit.
Az 1998-ban alakult Szív Világszövetség, a World Heart Federation (WHF) missziós nyilatkozat szerint, egy hosszabb és jobb minőségű élet eléréséhez kell segíteni az embereket, a szívbetegségek és a stroke megelőzése és gondozása által.
Oroszlány is részt vett az „Európai mobilitási hét” rendezvénysorozatában, melyben a hagyományoknak megfelelően a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Oroszlányi Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai is szerepet vállaltak.
Komárom-Esztergom megyén kívül Budapestről, valamint Veszprém, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Hajdú-Bihar megyéből is érkeztek helyi újságok, települési és intézményi honlapok szerkesztői, munkatársai, PR menedzserei a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Helyi Lapok Szakosztályának háromnapos oroszlányi képzésére.
Ajánlattételi felhívás
Az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban Ajánlatkérő) pályázatot hirdet az üzemeltetésében lévő 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. székhelyen található, a csatolt melléklet szerinti helyiségek bérletbe adására.
Az autómentes nap apropóján „Közlekedj okosan” címmel egyhetes projekt fejeződik be a Táncsics Mihály óvodában – tájékoztatott Bodnár Mihályné vezetőhelyettes.
Bár tilos az átmenő forgalom, mégis indokolatlanul sokan kockáztatják feleslegesen járművük épségét a jelenleg egy nyomsávos, csak az ingatlantulajdonosok részére igénybe vehető, építés alatt álló Mindszenti úton.