Mint az a megnyitón elhangzott, az „56 könnycsepp” - Női sorsok az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban és a megtorlás éveiben című tárlaton a 62 évvel ezelőtti tüntetésen még szép számmal vettek részt boldogan mosolygó, lelkesen skandáló lányok. Mivel a tüntetés az egyetemisták köréből indult, első körben egyetemista, főiskolás lányok csatlakoztak a felvonuláshoz. Ahogy haladtak az utcákon, a lelkesedésük csatlakozásra késztette a hazafelé siető nőket, asszonyokat is. Tehát nem a nők aktív politikai szerepvállalása, inkább a lelkesedés, az eufória késztette a nőket arra, hogy együtt vonuljanak a tömeggel. Voltak, akik belesodródtak az eseményekbe.

- A fegyveres harcok közelében lakó nők életét persze rendesen felforgatták a harcok. A felkeléssel szimpatizálók azzal fejezték ki szolidaritásukat a harcolókkal, hogy behívták őket egy teára, ebédre, szendvicseket készítettek a felkelőknek. A legtöbb sebesültet ápoló nő magától értetődő természetességgel végezte a feladatát. A nők a harcok szünetében teát főztek, krumplit hámoztak, átkötözték a sebesülteket, a kinyittatott boltokból osztották az élelmiszert, nemzettőr-igazolványokat állítottak ki – fogalmazott File Beáta, aki így folytatta: Manapság szinte minden fontos kérdésben képviselteti magukat a nők. Úgy tűnik, egyre nagyobb szerepet akarunk kapni, harcolunk az érdekérvényesítésért. Ma már arról szólnak a hírek, hogy a nőkre mennyi teher hárul, karriert, családot kell összehangolni, szinte valóban harcolni a mindennapokban. Könnyebb volt nőnek lenni 62 éve? Ki tudja… „más világ volt”, ahogy mondják az idősek… Még nehezebb elképzelni, lett volna-e merszünk rádióostromban részt venni, fegyvert fogni, vagy a szovjet fegyverek kereszttüzében a Hősök terére vonulni. Akárhogy is, 1956-ban hatalmas névtelen tömeg mutatta meg, milyen „roppant nagy a nők ereje”.

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum vándorkiállítása november 12-ig várja az érdeklődőket.