A megjelenteket - köztük Lazók Zoltán polgármestert, File Beáta jegyzőt és Németh Gábort, az OIH Zrt. vezérigazgatóját - Nagy Csaba, a civil szervezet elnöke köszöntötte.

A tiszteletadáson Nagy Roland történész, a Kuny Domokos Múzeum munkatársa így emlékezett: A majki temetőben tizenkét magyar honvéd nyugossza örök álmát, akik hűek maradtak esküjükhöz, - XVIII. századi szófordulattal élve - életüket és vérüket adták minden idők legpusztítóbb, legtöbb áldozatot követelő háborújában. A hős katonák a II. világháborúban a Majk és környékén zajló harcokban estek el.

Tizenkettőjük közül négyen a 15.kerékpáros zászlóaljban szolgáltak, hárman a 4. huszár ezredben, míg ketten az 1/1. gyalogos zászlóalj 2. századában. Hármuk csapattestéről nem tudunk. Életük teljében lévő férfiak voltak: az itt nyugvók átlag életkora 29 év. Foglalkozásukat tekintve találhatunk köztük gyári munkást, szíjgyártó segédet, földművest, illetve hivatásos katonát. Mégis, egy sors jutott nekik...... Jutalmuk az elhallgatás, elfeledés és elfeledtetés, a kollektív megbélyegzés lett. Ma szinte alig tudunk róluk valamit, s a legszomorúbb tény, hogy a hozzátartozók és leszármazottak sem.

Azonban az utóbbi évek kutatásainak és megemlékezéseinek is köszönhető, hogy ma már hármuk arcát fényképről ismerhetjük, s közülük két honvéd családjától személyes történeteket is megtudhattunk. Külön megtiszteltetés, hogy Nagy Sándor őrvezető unokája, Ábel Attila - Csepel alpolgármestere -, valamint Kovács II. Ferenc tartalékos honvéd fia Miskéről személyesen jött el a mai megemlékezésre.

Miénk tehát a kötelesség, hogy mindannyiuk emlékét méltón őrizzük. Miközben a síron túlról máig is hallható üzenetüket értelmezzük, lebegjenek szemeink előtt a latin mondás örök érvényű szavai: Mortui vivos docent, vagyis A halottak tanítják az élőket."

Végül a megemlékezők mécseseket gyújtottak a huszár honvédek sírjainál, majd közösen énekelték el nemzeti imánkat, a Himnuszt.