Egészség
2018. december 04.

Százhússzor nyújtotta karját

Brunner Róza városi vöröskeresztes elnök köszöntötte elsőként hétfőn délután a járás véradóit a Bányász Klubban, ahol a Kadarka Társulat tagjai kedveskedtek műsorukkal a jelenlévőknek.

A meghívottak között ott volt Lazók Zoltán polgármester mellett Schmidt Ildikó, a vérellátó szolgálat területvezető főorvosa és Hamburgerné Ujvári Irén, a Vöröskereszt megyei igazgatója is.

Mint azt Lazók Zoltán az ünnepség szónokaként elmondta, november 27-e a Véradók Napja. A Magyar Vöröskereszt jóvoltából ez az a nap az évben, amikor a társadalom minden felelős tagja legalább néhány percre, legalább egy gondolat erejéig köszönetét és tiszteletét fejezi ki a Véradóknak.

- A véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és az együttérzésben rejlik, abban, hogy erre a vérre bármikor bárkinek szüksége lehet, és ez egyben bármikor és bárkinek az életet jelentheti. A mai napon köszöntöm én is őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel a véradókat, a véradás területén segítő dolgozókat, nővéreket, orvosokat, a szervezőket, az aktivistákat – fogalmazott a városvezető.

A hagyományos rendezvényen minden évben megajándékozzák a legaktívabb véradókat. A járásban idén az oroszlányi Németh László, a dadi Pálinkás Ferenc 100-100 véradással, míg a bokodi Rausch Jenő 120 véradással jubilált.

Oroszlányban egyébként rendre 100 körül alakul a véradásokon megjelentek száma, amely azért is példaértékű, mert ezt országosan is kevés város mondhatja el magáról.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek