Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. értesíti a lakosságot, hogy 2024. április 18-án áramszünet lesz Oroszlányban, a Táncsics udvar mellékelt tájékoztatóban jelzett szakaszán!
Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. értesíti a lakosságot, hogy 2024. április 18-án áramszünet lesz Oroszlányban, a Táncsics udvar mellékelt tájékoztatóban jelzett szakaszán!
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal a térség jelentős munkáltatóinak részvételével várja mindazokat, akik személyesen szeretnének tájékozódni a nyitott álláshelyekről. Érdekes lehet a rendezvény minden olyan érdeklődő számára is, aki munkahelyváltás előtt áll vagy akár pályamódosítást tervez.
A Népegészségügyi Program keretében zajló, két évenként esedékes mammográfiás szűrővizsgálatra várják Oroszlány város 45 - 65 éves korosztályba tartozó hölgy lakosait.
84 éves korában elhunyt Jugovics József, Oroszlány város díszpolgára.
Egy oroszlányi férfi hét nap után újra rács mögé került bűncselekmények folyamatos elkövetése miatt. Újabb szabadulása után már aznap őrizetbe vették, majd másnap letartóztatták.
2024. április 7-től lép életbe a MÁV-Start Zrt. 2024. évi vasúti menetrendjének 1. sz. módosítása.
Legalább százezer érintett él köztünk, Magyarországon.
Nem ért playoffot a 16 pontos siker.
Az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A húsvét nem csupán vallási ünnep: egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, ezek elemei a természetet illető feltámadáshoz, a tavaszi újjászületéshez kapcsolódnak.
Az Országgyűlés 2017. március 7-én munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így az idén is négynapos munkaszüneti ünnep a húsvét.