Önkéntes munka a Rendőrségen
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2016 nyarán is biztosítja középiskolás diákoknak a közösségi szolgálat /Student Police/, vagy az önkéntes munka lehetőségét. A közösségi szolgálat keretében vagy a már hagyományosnak mondható figyelemfelhívó, bűnmegelőzési tevékenységet végzik a diákok a rendőrkapitányságok területén az előző évek gyakorlatához hasonlóan ( I. számú nyári program), vagy segítőként, animátorként részt vehetnek a főkapitányság által megrendezendő 3x1 hetes napközis táborokban (II. számú nyári program).
Eredményes rendőri munka, kevesebb bűncselekmény
Tizenhét napirendi pont megvitatása várt a képviselőkre a keddi ülésen, amit Lazók Zoltán távollétében Rajnai Gábor alpolgármester vezényelt le.
Új üzemeltető, funkcióváltás nélkül
Leltárral zárult a hét elején az Oroszlányi Bányászati Múzeum üzemeltetési feladatainak átvétele. Ez év június 1-től az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló, Létesítményeket Üzemeltető Nonprofit Kft. vállalta át a teendőket a korábbi üzemeltető, a soproni Központi Bányászati Múzeum alapítványtól, Bircher Erzsébet, a soproni múzeum igazgatója és Németh Gábor szakmai alpolgármester tárgyalásainak megfelelően.
Közélet – mindannyiunkért 1.
Mint arról a hónap elején beszámoltunk, interaktív funkcióval (is) gazdagodott weboldalunk: Érdekeset, fontosat látott? Olyan története, információja van, amit másokkal is szívesen megosztana?
Ne gyújtson rá!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint Földünkön napjainkban mintegy 1,5 milliárd ember dohányzik rendszeresen. Évente legalább 5 millióan vesztik életüket dohányzás következtében, 50%-uk 40-69 éves koruk között hal meg, átlagosan 10 évvel megrövidítve az életüket.
Bakaoperett a kiállításon
Két hétig várja látogatóit a Hősök Napja alkalmából vasárnap megnyílt kiállítás a művelődési központban.
A hősökre emlékeztek Oroszlányban
Egy háború akkor és csakis akkor tekinthető befejezettnek, ha minden hősi halott, illetve katona, és polgári áldozata végső nyugalomra lelt – Eötvös József ezen gondolataival kezdte beszédét Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség oroszlányi elnöke vasárnap délután, a Hősök Napja alkalmából immár tizenkilencedszer megrendezett kegyeleti eseményen, a város evangélikus templomának falán elhelyezett márványtábláknál.
Első felvonás a döntőben
Döntőhöz méltó hangulatban készülhettek a csapatok az első párharcra, főként az OSE szurkolóinak köszönhetően, még ha csak negyvenet engedtek be is közülük. Ahhoz képest, hogy a hazaiak azt hangoztatták, hogy két napja elfogyott a jegy, nem volt teljes teltház, a vendégszektorban is bőven férhettek volna el még szurkolók.
Gyermeknap
Százakat csábított a ragyogó idő szombaton a városi gyermeknap színvonalas programjaira, nem beszélve a játékok és szórakoztató eszközök változatos kavalkádjáról.
Rendvédelmi kupa – első alkalommal
Öt csapat tagjai gyülekeztek péntek délelőtt a műfüves pályán, hogy összemérjék erejüket az első alkalommal megrendezett Rendvédelmi Kupa küzdelemsorozatán.