Tiszteletadás Izsán
Ipolybalog, Léva, Bátorkeszi, Vágsellye és Zselíz megismerését követően a felvidéki Izsa község mutatkozott be július elején a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének kezdeményezésére. A művelődési központban megrendezett esemény a „Köszöntjük…” című sorozat, amelyre rendszerint határon túli magyar vendégeket hívnak meg, hogy mutassák be településüket.
Temetőgondozás
Megkezdődött az egykori majki, Madár-hegy alatt található temető rendbetétele. Lazók Zoltán polgármester felkérésére az Oroszlányi Rákóczi Szövetség, a Vitézi Rend és a Nemzetőrség aktivistái közösen fogtak össze az ügy érdekében.
Családok nélkül maradt a „csalogató”
Minden bizonnyal a tikkasztó kánikulának is komoly szerepe volt abban, hogy kevesen keresték fel szombat délután a szabadtéri színpad környékén felállított játszószereket, pedig a kézműveskedéstől kezdve az ügyességi játékokig több érdekesség is várta a kikapcsolódásra vágyó gyerekeket és fiatalokat.
Lakossági tájékoztató hőség idejére
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján. Próbálja hűvösen tartani a lakóterületét. Ellenőrizze a szobahőmérsékletet 08:00 és 10:00 óra között, 13:00 órakor és este 22:00 óra után. Ideális esetben a szobahőmérsékletet 32 C alatt kell tartani nappal és 24 C alatt éjszaka.
Megjelent a szabadtéri rendezvények előkészítését szabályzó tűzvédelmi műszaki irányelv
Az önálló irányelvben részletezett megoldásokat és módszereket alkalmazva átláthatóbbá, egyszerűbbé és gördülékenyebbé válik a szabadtéri rendezvények előkészítése. Az irányelv kidolgozását végző munkacsoport gyakorlati tapasztalatokat is felhasznált munkája során.
Kötelező ebösszeírás
Tájékoztatunk minden ebtulajdonost, hogy Oroszlány Város Önkormányzata az 1998.évi XXVIII. az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény, 42/B. §-a alapján ismételten ebösszeírást tart, 2015. szeptember 1. és november 30-a között.
Vizesblokk kialakítása a volt Gárdonyi iskola területén
Oroszlány Város Önkormányzata mint ajánlatkérő „vizesblokk kialakítása a volt Gárdonyi iskola területén található sportcentrumnál” tárgyban, tárgyalásos, közbeszerzési értékhatár alatti eljárást indít.
Eötvös Loránd telephely tetőjavítás
Oroszlány Város Önkormányzata mint ajánlatkérő az „Eötvös Loránd telephely tetőjavítás” tárgyban, a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 122. § (7) bekezdése szerinti tárgyalásos közbeszerzési eljárást indít.
Masters és vidékbajnokság
Népes mezőny gyűlt össze az elmúlt hétvégén az idei Masters Magyar Bajnokságon. Hatvannyolc egyesület, illetve szakosztály ezerötszázhatvanhárom nevezést adott le, és vágott neki az 500 és 200 méteres távoknak kajakban és kenuban. A verseny és a sportág legidősebb versenyzője, a Budapesti Honvéd kilencvenéves Varga Feró bácsija is teljesítette a távot három perc, négy másodperc alatt.
A szabadtéri tűzgyújtás szabályai, az erdők tűzvédelme
Fokozott tűzveszély alakult ki a kánikula és a csapadékmentes időjárás miatt, ezért az erdőkre, a fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területekre 2015. július 3-tól visszavonásig általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter.