Tizenegy téma a döntéshozók előtt
Tizenegy napirendi pont megtárgyalása várta a képviselő-testületet a kedd délutáni ülésén.
Miután Lazók Zoltán polgármester ismertette a két ülés között történt legfontosabb eseményeket, a grémium elfogadta a 2019. évi költségvetés módosításáról szóló önkormányzati rendeletet.
A következő napirendi pont a közösségi együttélés szabályaira vonatkozó rendelet megtárgyalása volt. A képviselő-testület módosító javaslat után elfogadta az előterjesztést, mely kitér az oroszlányi Malom-tó és környezete tisztaságának megőrzésére, valamint a hivatal közterület-felügyeleti csoportjához érkező bejelentésekre.
A város közbiztonsági helyzetéről és a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről szóló rendőrségi beszámolóból kiderült: az elmúlt 9 évben a regisztrált bűncselekmények száma 842-ről 340-re csökkent. A tájékoztató a statisztikai adatokon túl többek között kitér a bűnüldözői munka értékelésére, a tulajdon elleni szabálysértésekre, valamint a közlekedésbiztonsági helyzet ismertetésére.
Meghallgatták továbbá a Benedek Iskola Gyermekeiért Közalapítvány 2018-as működési beszámolóját, melyet a képviselők az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. és az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. számadásával egyetemben egyhangúlag elfogadták.
A képviselő-testület mindezek mellett egyöntetűen jóváhagyta Oroszlány Város Önkormányzatának a következő 5 évet érintő Helyi Esélyegyenlőségi Programját.
A testületi ülés teljes anyagát megtekintheti weboldalunkon.