Oroszlány is támogatja a külhoni magyarokat
Tizenöt éve, 2004. óta zajlik a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja, aminek keretében a tanév elején közel 400 Kárpát-medencei helyszínen, többezer diák szülei vehetik át a beiskolázási támogatást, ami magánszemélyek, vállalatok és önkormányzatok adományaiból született.
A kezdeményezés célja, hogy egyre többen magyar nyelvű oktatási intézményben végezzék tanulmányaikat.
Lazók Zoltán oroszlányi polgármester Nagy Csabával, a Rákóczi Szövetség helyi elnökével utazott szerdán a testvérváros, Vágsellye ünnepségére, ahol a magyar házban Frantisek Botka, a Vágsellye és Vidéke Polgári Társulás elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Mint elmondta, a program érinti a teljes Felvidéket, ahol 3560 diák részesül az ösztöndíjban. A partnertelepülésen és a környező községekben 99 kis elsős szülei vehették át a 10-10 ezer forint értékű iskolakezdési támogatást, Vágsellyén szám szerint 25-en.
Lazók Zoltán beszédében annak fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is. - Oroszlány 350 ezer forint adománnyal támogatta a programot, s meggyőződésem, hogy jó célra adakozott a város – fogalmazott.
Az eseményen ott volt Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség országos elnöke is, aki beszédében kiemelte: a magánszemélyek, az alapítványok és gazdasági szervezetek mellett, közel 500 magyar település önkormányzata támogatja a szervezet határokon átnyúló programját.