Mentőgyakorlatra készülnek
Az ENSZ és az EU humanitárius programjához igazodva alakult meg Oroszlányban évekkel ezelőtt a Vértesi Járási Mentőcsoport.
A járási mentőcsoportok 2013-ban azzal a céllal jöttek létre, hogy az adott járás területén, együttműködve a hivatásos szervekkel, megakadályozzák és felszámolják a katasztrófákkal járó károkat, következményeket. A járási mentőcsoportok az adott területet leginkább veszélyeztető hatások elleni minősítést szereztek, és szinte a kezdetektől részt vesznek a katasztrófák elleni védekezésben. Magyarországon közel 200 járási mentőcsoport működik, több mint 6000 fővel.
Komárom-Esztergom Megyében a civil alapon szerveződő speciális mentőcsoportok elsősorban ár- és belvízi, valamint rendkívüli időjárási veszélyhelyzetek során jelentkező vízkár-elhárítási feladatok ellátására szerveződtek. A csapatoknak 5 évente bevetési gyakorlaton kell bizonyítaniuk alkalmasságukat.
A Vértesi Járási Mentőcsoport november 16-án, a kecskédi horgásztónál bizonyíthatja felkészültségét, és az erre való ráhangolódást szolgálta az a csütörtöki megbeszélés, amelyen Varga Mihály katasztrófavédelmi szakember és Tyukodi József, az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke ismertette a feladatokat.
A gyakorlaton többek között nyúlgát építés, szivattyúzás, buzgár elhárítás szerepel a programban, a végrehajtást pedig a katasztrófavédelem minősítő csapata értékeli.