Kék hírek
2019. november 26.

Figyelje a jeleket

November 25. napját az ENSZ közgyűlése 1999. december 17-én a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává nyilvánította. (1981-ben ezen a napon ölték meg a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit, a Mirabal nővéreket.)

Annak érdekében, hogy a rendőrség részéről is felhívjuk a figyelmet a nők elleni erőszak elleni küzdelem fontosságára, november havi - a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya közreműködésével összeállított - bűnmegelőzési hírlevelünket a tavalyi évhez hasonlóan 2019-ben is ennek a témának szenteljük.

A családon belüli erőszakos cselekményekről elmondható, hogy sajnos a mai napig jelentős látencia jellemzi őket. Bár a jelenségnek számos intő jele van és a bántalmazott is sokszor próbál segítséget kérni a helyzetéből történő kilábaláshoz, a felkeresett barátok, ismerősök vagy nem rendelkeznek megfelelő információkkal ahhoz, hogy felismerjék a családon belüli erőszakot vagy kényelmesebbnek tűnik számukra passzivitást mutatni és nem beavatkozni a család „magánügyeibe”.

Tekintettel arra, hogy álláspontunk szerint a családon belüli erőszak nemhogy nem magánügy, hanem az egész társadalmat érintő problematika, az alábbiakban a teljesség igénye nélkül sorolunk fel olyan figyelmeztető jeleket, melyek családon belüli erőszakra utalhatnak.

A bántalmazott magatartásában megfigyelhető intő jelek:

  • Sebesülései, sérülései vannak, esetleg azok a gyógyulás különböző stádiumaiban vannak vagy láthatóan orvosi ellátás nélkül gyógyultak.
  • Sérüléseire életszerűtlen, „átlátszó” magyarázatokat ad: „Leestem a lépcsőről”, „Megcsúsztam a kádban”, „Nekimentem az ajótfélfának”.
  • Az időjárási viszonyoknak nem megfelelően bő, hosszú ujjú és hosszú szárú ruhákat, napszemüveget, magas nyakú garbót visel.
  • Az esetleges sérüléseit bagatellizálja („Nem is fáj annyira”, „Ez egy semmiség”), a sérelmére elkövetett erőszakot „baleset” -ként aposztrofálja.
  • Túlterheltnek, kimerültnek, rendezetlennek látszik, szétszórt, elfelejt/elhalaszt megbeszéléseket.
  • Ingerlékeny, türelmetlen, fáradt.
  • Szorongó, zavarban van attól, hogy beszélnie kell az erőszakról, inkább kerülné a témát.
  • Minden segítségnyújtást elutasít, határozottan állítja, hogy az ő problémáján senki nem tud segíteni, ezzel tulajdonképpen magának bizonygatja, hogy a saját helyzetén sem képes változtatni.
  • Retteg attól, hogy a segítségkérésnek következményei lesznek, ezzel egyidejűleg nem ismeri fel, hogy a dolgok maguktól sem változnak meg.
  • Saját maga is elhiszi, hogy a bántalmazó viselkedése minden következmény nélküli.
  • Minden cselekedetét úgy tervezi meg, hogy azzal a bántalmazó kedvében járjon.
  • Mindennapi élete meglehetősen izolált, csak kevés rokonnal vagy baráttal tartja a kapcsolatot vagy egyáltalán nem találkozik velük.
  • Alkoholt, kábítószert fogyaszt, esetleg gyógyszereket szed.
  • Öngyilkossági gondolatai, kísérletei vannak.
  • Az állapotos nő a terhesség későbbi szakaszában jelentkeznek a terhesgondozáson, mint az általában szokásos, esetleg sérülései vannak.
  • Megváltozik a viselkedése, ha partnere vagy más családtagja jelen van (a partner válaszol helyette, állandó szemkontaktus a partnerrel, a partner „alá rendelődik”).

Amennyiben úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, kérem, forduljon bizalommal a rendőrség áldozatvédelmi referenseihez, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal járási hivatalainak keretei között működő áldozatsegítő szolgálatokhoz, vagy hívja az éjjel-nappal ingyenesen elérhető Áldozatsegítő Vonalat (06-80-225-225)!

KEM-RFK


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek