Sport
2020. január 30.

Világbajnoki rendezvényre készül Oroszlány

A Nemzetközi Natúr Erős Emberek Szövetsége kizárólagos joggal bízta meg Fekete Lászlót és az általa vezetett gazdasági társaságot, hogy 2020-ban szervezze és rendezze meg a sportág nagy nemzetközi megmérettetését. A szervezők a rendezvény méltó helyszínének az oroszlányi Bányászati Múzeumot jelölték meg.

Az esemény előkészítése végett látogatott városunkba csütörtök délelőtt a többszörös világbajnok erősportoló, akit Lazók Zoltán polgármester fogadott.

A tervek szerint szeptember 5-én, az Országos Bányász Napi programsorozatba illeszkedve kerül lebonyolításra a viadal, melyen 12 ország 24 versenyzője vesz részt. Olyan versenyszámokat láthat majd többek között a közönség, mint a golyórakás, a súlyok nyakban és lépcsőn cipelése, gúla vivés és gumikerék forgatás.

Szabó Mihály alpolgármester javaslatára május 24-én, a tóparti Sportfesztivál keretében előválogatót, kvalifikációt szerveznek a helyi erős emberek számára. A győztes indulási jogot szerez az őszi nagy versenyre.

„A rendezvény megvalósulása mérföldkő ennek a sportágnak az életében, melynek köszönhetően 4 év múlva próba versenyszámként az olimpián is részt vehet. Színesíti a város sportéletét, elősegíti a turizmus fellendítését, hiszen egy ilyen esemény több ezer látogatót vonz. Az Oroszlányban és környékén élő emberek megérdemlik ezt a látványos és színvonalas programot„ - mondta Fekete László.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek