Szakmai előadás a fővárosban
A korábbi megtisztelő felkérésnek eleget téve, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. 2020. február 20-án szakmai előadást tartott Budapesten a Magyar Mérnöki Kamarában az Oroszlány-Kecskéd-Környe-Tatabánya között megépült kerékpárúttal kapcsolatban.
A Kamara szervezésében megrendezésre került „Két óra két keréken” című szakmai workshop keretében a cég képviseletében Németh Gábor vezérigazgató a nevezett kerékpárutat tervező és annak műszaki ellenőrzését végző Partner Mérnök Iroda Kft.-vel közösen mutatta be beruházói, projekt fejlesztési és menedzsment oldalról a kivitelezés néhány fontos és egyedi aspektusát.
A rendezvényen további érdekes előadások is elhangzottak, többek között közúti kereszteződések átvezetéseinek sajtolásos technológiával történő kialakításáról, illetve lehetőség adódott egyéb szakmai szervezetek mellett a Magyar Közút Zrt. és Nemzeti Infrastruktúra Zrt. képviselőivel is egyeztetést végezni.