Szenzáció, absztrakció és realizáció
Cézanne szerint a festészethez három dolog kell: a szenzáció, az absztrakció és a realizáció. Igaza van, én magam is így vagyok ezzel. Mikor valami számomra szenzáció, azt érdekesnek tartom, és bízom benne, hogy mindenki érdekesnek tartja majd, ezért megfestem – fejtette ki Zámbó Kornél festőművész, a KFMKK” Műélmény kávézójának” vendégeként pénteken.
Alkalmi kávéházzá alakult pénteken a művelődési központ kiállítóterme. Az asztalokon teasütemények várták az érdeklődőket, akiket kávékülönlegességekkel kínáltak a ház munkatársai. A székek hamar megteltek, és megérkezett maga a művész, Zámbó Kornél is, akivel Takács Tímea, az intézmény igazgatója beszélgetett pályájáról, gyermekkorról, a megjelent könyveiről.
„Örömmel vállaltam ezt a kávéházi beszélgetést. Kiállításomat és kész képeimet már mindenki látta, ezért a szervezőkkel úgy döntöttünk, hogy ez alkalommal inkább arról mesélnék, hogy hogyan születik meg egy-egy alkotásnak az alapötlete, hogyan fejlesztem, hogyan készítem, miként finomítom a műveket” - mondta Zámbó Kornél.
A festőművész, egy éppen készülő triptichonját mutatta be a közönségnek. A három hatalmas táblából álló alkotás születésének körülményeit hallgatva, kalandos utazáson vehettek részt a jelenlévők, akik előtt a művész arról is fellebbentette a fátylat, hogy tulajdonképpen milyen mérhetetlen munka van egy-egy kész kiállítás mögött.
Az érdekfeszítő és jó hangulatú beszélgetés végén, gazdára talált Zámbó Kornél egy képe is, melyet a közönség soraiban helyet foglaló érdeklődők között sorsoltak ki, sőt, a művelődési központ egy jókora születésnapi tortával is meglepte, az idén 82. életévét betöltő oroszlányi festőművészt.