Kék hírek
2020. április 07.

Rendőrkézen a tolvaj

Az oroszlányi rendőrök az elfogását követően őrizetbe vették a gyanúsítottat.

A gyanú szerint egy oroszlányi férfi 2019. augusztus 29-én délután Oroszlányban eltulajdonított egy lakás padlásfeljárójánál elhelyezett táskát, a benne lévő értékekkel és mobiltelefonnal együtt. Az esetet követően 2019. október hónapban a városban további hasonló bűncselekményt követett el, amelyek során négy darab kerékpárt lopott el. 2020 januárjában egy munkásszállóról ékszereket, márciusban pedig az egyik udvarról sarokcsiszoló gépet vitt el, valamint egy parkoló személygépkocsit rongált meg. 2020 áprilisában egy személygépkocsi csomagteréből egy táskát lopott el.

A nyomozók adatgyűjtést végeztek, amelynek során azonosították a tettest és előállították a rendőrkapitányságra. A gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmények elkövetését beismerte. Az eltulajdonított dolgok egy részét a rendőrök megtalálták nála, és azokat lefoglalták. Ellene üzletszerűen elkövetett lopás vétség és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.

D. Árpádot a rendőrök 2020. április 6-án őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

Forrás: police.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek