Tömeges elbocsátások a Wescastnál
Értesüléseink szerint a Wescast oroszlányi kipufogógyárában elkezdték elküldeni a még ott dolgozó nagyjából 800, határozatlan idejű szerződéses munkás jelentős részét, erről csütörtökön tájékoztatták a gyárban működő Vasas szakszervezetet, pénteken pedig a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos vezetése is konzultált mind a helyi alapszervvel, mind a gyár vezetőségével.
Korábban a gyár igazgatója azt mondta, 250 fő elbocsátását tervezik végkielégítéssel, felmondási idővel, a törvényi kereteknek megfelelően, azonban több aggályos pontja is van a cég viselkedésének.
Noha a végkielégítést valóban kézhez kapják a távozó alkalmazottak, a gyárban egyenként hívják be az embereket, és javarészt közös megegyezéssel távoznak – egyes esetben munkáltatói döntéssel – de ez még nem is olyan súlyosan probléma, sokkal inkább a velejáró körülmények.
Az üzem igazgatója csütörtökön még úgy nyilatkozott, hogy azért nem jelentették a munkaügyi hatóságnál az elbocsátásokat, mert még szervezés alatt áll a leépítés, ennek ellenére már pénteken megkezdődtek a kirúgások. Ez azonban szabálytalan, mivel több, mint harminc embert eresztenek szélnek, csoportos létszámleépítésről van szó, amit a hatóságnak harminc nappal előre kellett volna jeleznie a cégnek, hogy fel tudjanak készülni a szervnél a munkanélküliek tömegére.
Azonban a Wescast ezt nem jelentette be, holott amennyiben közös megegyezéssel távoznak a munkások – nagy cégeknél ez bevett módszer, és az optikája is jobb, mint a tömeges kirúgásoknak – akkor is kötelessége lett volna, mivel előre eltervezett módon küldenek el embereket sőt, az üzemi tanáccsal is hivatalosan konzultálnia kellett volna a cég vezetésének, amit szintén elmulasztottak.
Ami pedig talán ennél is problémásabb, hogy miután a cégnél április 15. óta nincs termelés, az azóta eltelt időszakra állásidőt kellene fizetnie a munkáltatónak, azonban vis maiorra hivatkozva nem fizet semmit, miközben a vis maior nem állja meg a helyét jogi szempontból. Ennek ellenére se a most elküldöttek, se a maradók nem kapják meg még az alapbérüket se erre az időszakra, a darabszám után járó bérezés pedig álló üzem mellett értelemszerűen kiesik.
Az ügyben hétfőn tud lépni a Vasas Szakszervezet, akkor konzultálnak a munkáltatóval, és ha úgy adódik a hatóságokkal is kapcsolatba lépnek, hogy a törvénytelen, a munkásokat kirívóan negatívan érintő helyzetek ellen fellépjenek. Jelenleg a cégtől már a határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott munkásokat bocsátják el, miután a kölcsönzött munkaerőt és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottaktól már korábban megvált az oroszlányi kipufogógyár.
Az Európa-szerte bezáró autógyárak sorra visszamondott megrendelései miatt kétséges, mikor indulhat újra a gyártás. A cég egyelőre nem fizetne bért a maradóknak az állásidőre, ami sokak egzisztenciáját veszélyezteti.
Forrás: merce.hu