Még várnak az újranyitással
A kormány engedélyezte, hogy– szigorú feltételek mellett – hétfőtől újra fogadhatnak vendégeket a szállodák és az éttermek most már nem csak teraszaikon, hanem belső helyiségeikben is.
– Egyelőre kivárunk – foglalt álláspontot Minka Attila étteremvezető, aki a járványhelyzet okozta szabadidőt inkább az oroszlányi V8 étterem felújítására fordítja. A városban elsőként a V8-ban lesz autós kiszolgálás, melyhez a konyha és a parkoló átalakítására is szükség van.
A vészhelyzet hivatalos bejelentése után még nyitva voltak, aztán elvitelre készítettek ételeket, végül később ők is bezártak. Azóta online autós találkozót szerveztek, és jótékonysági akció keretében ételkészítést is vállaltak, amivel az egészségügyben dolgozókat segítették.
– Júniusban nyitunk, ugyanazzal a gárdával indulunk – tette hozzá Minka Attila, aki elmondta azt is, hogy a szakácsok és a pincérek most a drive miatti építkezésbe fogtak és a nyitás időpontjáig lecserélték a fakanalat.
Forrás: kemma.hu