Űrhajós a templomban
Mint arról beszámoltunk, egyhetes fafaragó tábor kezdődött hétfőn a régi katolikus kápolnában az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Munkás Szent József Templom Alapítvány égisze alatt.
A napközis kurzust Rostás Árpád Magyar Örökség- és Pro Architectura -díjas cigány restaurátor és vándorasztalos szervezte hátrányos helyzetű gyerekek számára, aki meglepetés programmal várta szerdán a táborlakókat, illetve a városból érkező érdeklődőket.
Farkas Bertalan űrhajós és Csőke Antal, az űrt megjárt Pille műszer egyik kifejlesztője tartott érdekes előadást a Munkás Szent József Templomban.
Mint az elhangzott, a termolumineszcencia elvén működő dózismérőt a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Sugárvédelmi Főosztályán fejlesztették ki a 70-es években földi alkalmazás céljára több szabadalmaztatott megoldással. A fejlesztőcsapat egyik tagjaként vett részt a munkában Csőke Antal mérnök-fizikus.
A Pillét a világűrben Farkas Bertalan az első magyar űrhajós használta 1980-ban, majd ezt követően a Szaljut-6 és a Szaljut-7 űrhajó legénysége. Egy továbbfejlesztett változatával dolgozott Sally Ride, az első amerikai űrhajósnő 1984-ben a Challenger űrsikló fedélzetén. A továbbfejlesztett Pille sikeresen szerepelt az Euromir’95 és a NASA 4 repülések során. Legújabb változatát pedig – első magyar fejlesztésű műszerként – a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) használják.
Farkas Bertalan űrhajós, nyugalmazott dandártábornok azt a hosszú utat ismertette, amíg gyermekkorától eljutott addig, hogy máig az egyetlen magyar, aki elmondhatja magáról: járt az űrben.
A szerdai program legfelemelőbb pillanatai azonban egy négy évtizedes történetet elevenítettek fel: amikor Farkas Bertalan visszatért a földre, országjáró körútján felkereste a bicskei gyermekotthont is, ahol az állami gondozottak nevében az akkor 10 éves Kozák Ágnes köszöntötte. Negyven évvel az esetet követően a fafaragó tábor vezetője, Rostás Árpád megtalálta az egykori kislányt, és Kozák Ágnes lányával együtt ismét egy csokor virággal köszöntötte Magyarország egyetlen elérzékenyült űrhajósát.