Hír
2020. augusztus 14.

Zajlik a HeMo tábor

Öt napos, napközis színjátszó tábort szervezett a HeMo Színi Stúdió a héten.

A nyári tábor hagyományosnak mondható, hiszen több éves múltra tekint vissza. Idén 15 vegyes korosztályú gyermek vett részt a foglalkozásokon.

„A kurzus fő célja a játékos csapatmunka kifejlesztése, a kreativitás kibontakoztatása egymásra építkezve. Ebben nagy segítséget nyújt a tánc területén Juhász Laura és Kiss Krisztofer, az énekben pedig egykori növendékünk Bene Zoltán, aki immáron a Magyarock Dalszínház tagja. A munka mellett kikapcsolódásként ellátogattunk a Majki Kamalduli Remeteségbe, és felkerestük a Médiacentrumot is” – mondta Hegyi Mónika, a csoport művészeti vezetője.

A programok között kiemelt szerepet kap „A játékkészítő” című zenés akciómese díszletes próbája, melyet Divinyi Réka története alapján Deres Péter írt meg, a producer Illés Gabi. A darabot Magyarországon 2014-ben és 2015-ben profi színészek adták elő a fővárosi SYMA Csarnokban.

A Hemo mint amatőr csapat, az országban elsőként kapott szerzői jogot a mű előadására. Az oroszlányi bemutatóra – melyen a Silhouette Balett is közreműködik – várhatóan december elején kerül sor a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. Sőt, már 2021-re is van felkérésük a darabot illetően. A tervek szerint januárban a környei művelődési házban, tavasszal pedig Tatabányán, a Vértes Agorájában viszik színpadra.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek