Színháziskola
Folytatódik a Színháziskola Komárom-Esztergom megyében, amely a Lázár Ervin Program keretein belül jött létre a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében. A 30 órás ingyenes, akkreditált képzésre nem csak pedagógusok jelentkezhettek, hanem mindenki, akihez közel áll a színház és a drámapedagógia.
Oroszlányban, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban szerdán vette kezdetét az a szakmai továbbképzés, mely a színházat, előadó-művészetet szerető és értő generáció kinevelése érdekében támogatott formában valósul meg.
A továbbképzés célja, hogy segítséget nyújtson a résztvevőknek abban, hogy hogyan válasszák ki a különböző közösségek életkorának, igényeinek és a lehetőségeknek megfelelő előadó művészeti produkciót és azt hogyan dolgozzák fel a résztvevőkkel. A képzés keretében tapasztalattal rendelkező drámapedagógus és művészeti szakemberek adnak módszertani segítséget a látogatásra való felkészítésben, majd a megtekintett produkció közös feldolgozására, a résztvevők befogadói magatartásának fejlesztésére.
A térítésmentes program ajánlott azok számára, akik érdeklődnek az előadóművészetek iránt, és munkájukban, tevékenységükben támogatják a színház, és tágabban az előadóművészetek iránt fogékony generációk kinevelését. Így kulturális intézmények, önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak, oktatási és további intézmények, szervezetek nem pedagógus munkaköreiben tevékenykedő diplomás szakemberek részére egyaránt hasznos tartalommal rendelkezik.