Elhunyt Keleti György
74 éves korában meghalt Keleti György, korábbi honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő, Oroszlány díszpolgára.
Keleti György 1946-ban született a szlovákiai Losoncon. 1965-ben felvételt nyert a Zalka Máté Katonai Főiskolára, 1969-ben híradó szakon szerzett diplomát. 1969-től hivatásos katonatiszt volt, majd 1977-ben a Honvédelmi Minisztériumba került, és a rendszerváltás után is maradt, minisztériumi szóvivőként.
1992-ben lemondott a minisztériumban és leszerelt a katonaságtól. 1992-2010 között Komárom-Esztergom megye 3. választókerületének /Oroszlány-Kisbér körzet/ országgyűlési képviselője volt. 1994-ben a Horn-kormány honvédelmi miniszterének nevezték ki, ezt a pozíciót 1998-ig töltötte be.
A település érdekébe kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréséül 2009-ben Oroszlány Város Díszpolgára kitüntetésben részesült.