Egészség
2020. szeptember 29.

Önként nyújtották karjukat

66-an jelentkeztek hétfőn a Magyar Vöröskereszt által szervezett hagyományos őszi véradásra az oroszlányi művelődési központ aulájába.

A járványügyi szabályok betartása mellett – kézfertőtlenítés, hőmérőzés, kötelező maszkhasználat – zökkenőmentesen zajlott a véradás. Országos tapasztalat, hogy tavasszal, a koronavírus járvány első hulláma idején jóval többen jelentkeztek véradónak, mint a második hullámban. Ez betudható a megnövekedett fertőzöttek számának, valamint a karanténba került kontaktszemélyeknek.

Pedig a vérre nagy szükség van, hiszen nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, az életmentésben. A tudomány mai állása szerint a vér mesterségesen nem előállítható, semmi mással, csak véradással pótolható. A hazai egészségügyi intézmények ellátása éves szinten nagyságrendileg 390 000 véradással biztosítható, így a folyamatos, biztonságos ellátáshoz - munkanapokra lebontva - napi 1600-1800 véradó kellene.

Zigó Jana, a Komárom-Esztergom Megyei Vöröskereszt koordinátora köszönetét fejezte ki a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárnak, hogy idén már harmadik alkalommal biztosítottak helyszínt az életeket mentő véradásnak.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek