Várják a rászorulókat
Az Oroszlányi Karitász csoport május óta élelmet adományoz a rászorulóknak.
Szeretnének az eddigi családokon kívül, más rászoruló embereket is ellátni, így novembertől minden szombaton és vasárnap, délelőtt 10-11 óra között a régi Katolikus Templom kápolnájánál ( Erdész utca), élelemmel kívánják segíti a rászorulókat.
A Magyar Élelmiszerbank és a Tesco közreműködésével a Karitász önkéntes segítői élelmet mentenek, melyre minden rászoruló jelentkezhet a Karitász csoportban, magán üzenetben. Az élelem pékáruból, zöldségből és gyümölcsből áll. Minden hétvégén változó a kiosztható adomány mennyisége, kb. 10-15 családot mindkét napon tudnak segíteni.
A rászorultságot nem kell igazolni. A feliratkozásra azért van szükséges, hogy biztosítani tudják az igénylőknek az adott napra szánt élelmet. Kérik, hogy csak azok jelentkezzenek, akik el is mennek az adományért.
Forrás: Wiesenmayer-Balogh Enikő
Oroszlány Katolikus Karitász vezetője
Jelentkezni lehet: oroszlanyikaritasz@gmail.com
Fotó: illusztráció