Tök jó nap
Izgatottan várták már a gyermekek a péntek délutánt, hogy ijesztő jelmezeikbe bújva részt vehessenek a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szinte már hagyományosnak mondható „Tök jó napján”.
Az időjárás nem kedvezett a szabadtérre tervezett programnak, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy az intézmény falai között kellemesebb körülmények között mulathatnak majd a gyerekek. A járványügyi előírásoknak megfelelően korlátozott létszámban volt lehetőség a szellemes vendégek fogadására.
Az asztalok körül sok kis apró kéz ügyeskedett, lámpások készültek, ijesztő szájmaszkokat festettek maguknak kicsik és nagyok, csodás cukorkagyűjtő tasakokat alkottak, melyek később megteltek finomságokkal. A halloween-i hangulatról a Jó Bohócok társulata gondoskodott. Drakula Gróf és gólyalábas kísérői izgalmas játékokkal szórakoztatták a lelkes közönséget.
Természetesen a jutalmak sem maradtak el, megválasztották a Tök királyt és Tök királynőt, sőt a legrémisztőbb jelmezt is díjazták. A mulatságon még az égből is cukorkák potyogtak a résztvevők nagy-nagy örömére, hiszen Drakula Gróf a művelődési ház erkélyéről két kézzel szórta az édességet a gyerekek közé. Ezt követően a városlakók is meghallgathatták a banyák, szellemek, csontvázak hátborzongató sikítását Oroszlány főutcáján, ahol szelleműző sétával ért véget a nap, ami megint „tök jól” sikerült.