Mécseseket gyújtottak
Tizenkettedik alkalommal tartott megemlékezést a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete szerda délután az ’56-osok terén abból az alkalomból, hogy hazánk ellen inváziót indított a szovjet hadsereg 1956. november 4-én hajnalban, aminek célja a forradalom leverése, a Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a rendszer felszámolása volt.
A következő napokban a világ felháborodva, ám tétlenül figyelte, ahogy a szovjet páncélosok megszállják Magyarországot, lefegyverzik hadseregét. Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett harc kezdődött a Vörös Hadsereg bevonuló erőivel szemben.
Az október 23-án kirobbant és 28-án győzedelmeskedő forradalom sorsa már az intervenció megindítása előtt négy nappal, október 31-én megpecsételődött, ekkor ugyanis a szovjet pártvezetés a fegyveres fellépés mellett tette le a voksát.
A nemzeti gyásznapon a civil szervezet tagjai mellett Lazók Zoltán polgármester, Rajnai Gábor alpolgármester, Emődi Ferencné, az oroszlányi Járási Hivatal vezetője, Szanyi Gábor önkormányzati képviselő, valamint Németh Gábor az OIH Zrt. vezérigazgatója helyezték el a kegyelet mécseseit a téren álló emlékhely talapzatánál.
Forrás: Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete