Elnöki látogatás
Lazók Zoltán polgármester hivatalában fogadta hétfőn Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség országos elnökét. A látogatás célja az idei esztendő programjainak kiértékelése, valamint a 2021. évre tervezett közös lehetőségek megtárgyalása volt.
A civil szervezet elnöke elmondta: tevékenységüket a kialakult helyzethez igazodva igyekeztek elvégezni. Az elmúlt nyár csonkára sikerült, és az őszi programok is jelentősen átalakultak. A határok lezáródtak, ennek ellenére kiemelten fontosnak tartották, hogy a külhoni magyar közösségek érezzék az anyaország társadalmának odafigyelését.
Csáky Csongor megköszönte Oroszlány Város Önkormányzatának a határon túli Beiskoláztatási Program céljára átutalt 350.000 Ft támogatást, melynek átadására testvérvárosunkban, Vágsellyén került sor. Külhonban a magyar iskolaválasztás záloga a magyar nyelv, a kultúra és a közösség fennmaradásának – tette hozzá az elnök.
A megbeszélésen részt vett Takács Tímea, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója is. Az intézményvezető megköszönte a Rákóczi Szövetségnek az oroszlányi művelődési ház rendezvényeihez nyújtott közel 600.000 Ft támogatását, melyet a Napfény Karnevál és az idei első szabadtéri mozi szervezésére fordítottak.