Hír
2020. július 04.
A pozsonyi csata

907. július 4-én kezdődött a pozsonyi csata, melyben a honfoglaló magyarok döntő győzelmet arattak Liutpold bajor őrgróf seregei felett, aki Pannónia visszaszerzése érdekében tört a törzsszövetség területére. Az ütközetben aratott diadal nyomán a Dunántúlon is megszilárdult a magyar uralom; ezt követően aztán több mint 120 évig nem lépett ellenséges katona hazánk földjére.

Önkormányzat
2020. július 03.
Elkezdődött a testületi munka

A veszélyhelyzetet követően, 3 és fél hónap után az Elnöki Kollégium egyeztető fórumával elkezdődött Oroszlányban a képviselő testületi munka.

Hír
2020. július 03.
Újra indul a kéményseprés

A katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve az érvényben lévő járványügyi készültségben előírtak betartása mellett 2020. július 1-től teljes ellátási területén újra kezdi tevékenységét, illetve átdolgozott ütemterv szerint folytatja a társasházi sormunkát a megye minden olyan településén, ahol azt március 17-ig nem fejezte be.

Kék hírek
2020. július 02.
Lakossági tájékoztató

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közzé tette 2020. július havi bűnmegelőzési és idegenforgalmi hírlevelét.

Koronavírus
2020. július 02.
H-UNCOVER felmérés

A felmérés eredményei alapján 56 ezer főre becsülhető a koronavírus fertőzésen átesett lakosság nagysága Magyarországon.

Hír
2020. július 01.
Köztisztviselők napja

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je legyen a Köztisztviselők napja, melyet 1997-ben tartottak meg először.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek