Református húsvéti kézműveskedés
Közös énekléssel, áhítattal kezdődött a Környe-Oroszlányi Református Missziói Társegyházközség hittanos diákjai, gyülekezeti tagjai számára a húsvéti készülődés jegyében szervezett kézműves foglalkozás szombaton a Tagyospusztán található Vitéz Dinnyés Zsigmond Református Konferenciatelepen.
Évet értékeltek az önkéntes lánglovagok
Hiába a tiltás, rendre gyulladnak be a tarlók, külterületek, így nem csoda, hogy az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület péntek délutáni közgyűlése alatt is érkezett riasztás.
Hunyadi hét
Minden nap meglepetések, interaktív programok várták a fiatalokat a Hunyadi héten az iskolában, melynek pénteki zárónapjára megérkezett a vágsellyei Pázmány Péter alapiskola küldöttsége is.
Tízmilliós fejlesztés
Közel tízmillió forintnyi beruházást valósítanak meg a tervek szerint a Bányászati Múzeum területén idén.
Több mint 100 ezer adag étel
A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény célja, hogy megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, amelyek szerint az állam, a helyi önkormányzatok és a gyermekek védelmét ellátó természetes és jogi személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetek meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel segítséget nyújtsanak a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, illetve gondoskodjanak a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, a hiányzó szülői gondoskodás pótlásáról, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről – olvasható abban az előterjesztésben, amit kedden fogadott el ülésén a képviselő-testület.
Rajz, vers, mese a tűzoltókról
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is alkotói pályázatot hirdet óvodások, általános iskolások és középiskolások részére az Országos Tűzmegelőzési Bizottság. A felmenő rendszerű pályázatra óvodások, illetve az iskolások 6-10 éves, 11-14 éves, valamint 15-18 éves korcsoportban küldhetnek alkotásokat. A pályázat célja, hogy az óvodások és az iskolások a kreatív alkotásaikon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas és egyben veszélyes világát.
Tájékozódási futók versenyeztek
Szépvízér, Pátráncos, Szentgyörgy puszta környéke adott otthont az 54. Tavaszi Spartacus Kupa nemzetközi tájékozódási futóversenynek, amelynek fővédnökségére Németh Gábor alpolgármestert kérték fel a szervezők.
Kivonult a Fidesz és a Jobbik az oroszlányi testületi ülésről
Határozatképtelenné vált kedden az oroszlányi képviselő-testület a polgármester fizetésének újbóli megállapításáról szóló előterjesztés vitájánál, mert a Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői kivonultak az ülésről.
Ibolya a palacsintába
Halmos Mónika volt az oroszlányi bibliotéka legutóbbi vendége az Így írnak Ők sorozatban, aki olyan „százszorszép” falatokról beszélt, mint például az ibolyás palacsinta, a zamatos turbolyás báránysült, vagy épp a pitypangos méz.
Rákóczi emléknap
Az Országgyűlés 2015-ben nyilvánította március 27-ét II. Rákóczi Ferenc emléknapjává, Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének születésnapját. Az országgyűlési határozat tisztelettel adózik a II. Rákóczi Ferencre felesküdöttek emléke előtt is, akik a Cum Deo pro Patria et Libertate zászló alatt küzdöttek a magyar szabadság kivívásáért.