Tésről, Győrújbarátból, Ösküből, Budaőrsről, Imelyiből érkeztek többek között hagyományőrző daloscsoportok vasárnap, hogy részt vegyenek a XXVI. Adventi Népdalköri Találkozón.
Tésről, Győrújbarátból, Ösküből, Budaőrsről, Imelyiből érkeztek többek között hagyományőrző daloscsoportok vasárnap, hogy részt vegyenek a XXVI. Adventi Népdalköri Találkozón.
Győzött a hétvégén az oroszlányi tekecsapat. Az ellenfél a Vilati Eger SE. együttesét 7:1 arányban gyűrték le, s ezzel az NB-I keleti csoportjában továbbra is őrzik második helyüket.
Komárom-Esztergom megyében folyamatosak a közúti ellenőrzések, ahol a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak az ittas sofőrök kiszűrésére. A főkapitányság beosztottjai 2016. november 25-én, Oroszlány belterületén ellenőrizték a gépkocsivezetőket a gyors, finn teszttel.
Van ok a büszkeségre, foglalható össze Nagy Csaba elnöki beszámolójának lényege, ami szombaton hangzott el a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének évzáró rendezvényén, amelyre megtelt a művelődési központ kamaraterme.
A Magyar Országgyűlés 2012. május 21-én a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította november 25-ét.
Módosult a zajkibocsátási határérték megállapításának határozata.
Ha megteheti, kérjük, fogjon egy cipősdobozt, töltse meg olyan ajándékkal – aminek Ön is örülne – csomagolja be szépen, írja rá, hogy mennyi idős fiúnak vagy lánynak, felnőttnek szánja majd juttassa el december 17.-én szombaton 10 és 16 óra között az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár aulájába.
Oroszlány Város Önkormányzatának Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottsága pályázatot hirdet közérdekű társadalmi és sport célok megvalósítását szolgáló önkormányzati támogatás elnyerésére
Több mint félszázan fogadták el a meghívást, s vettek részt csütörtökön Oroszlány vállalkozói estjén, aminek elsődleges célja – a tájékozódás mellett – az ismerkedés, a személyes párbeszéd, a kapcsolatok elmélyítése.
Megtelt szerdán délután a művelődési központ kamaraterme, ahová a település általános és középfokú iskoláiból a jól tanuló, jól sportoló diákok, illetve edzőik, felkészítőik kaptak meghívót, hogy átvegyék a jól megérdemelt városi elismeréseket.