Újabb magyar utak váltak fizetőssé
Január 1-i hatályba lépéssel öt szakasszal bővült Magyarország díjköteles úthálózata.
2021. január 1-től a személygépkocsik, autóbuszok és 3,5 tonna alatti tehergépjárművek számára díjköteles hálózat a tavalyi év végéig elkészült 5 szakasszal bővült.
Az Innováció és Technológiai Minisztérium közleménye értelmében:
- az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös,
- az M85 Sopron gyorsforgalmi bekötését megvalósító folytatása,
- az M4 Pest megyei és Berettyóújfalutól a román határig tartó szakaszai,
- az M76 az M7-est Balatonszentgyörggyel összekötő első közel hat kilométere vált fizetőssé.
Még 2020-ban forgalomba helyezték az M44 Békéscsabáig elérő szakaszát, ám mivel az autóút a Tiszakürtig már megépült folytatással együtt sem kapcsolódik közvetlenül a meglévő sztrádahálózathoz, használata egyelőre díjmentes lesz. Így egy ideig a Békés megyei matrica bevezetése is várat még magára.
Csakugyan újév napján változtak az inflációkövető útdíj tarifák, mégpedig az alábbiak szerint:
D1M
- a 10 napos jogosultság a jelenlegi 1470 forintról 1530 forintra drágul,
- a havi matrica 2500 forint helyett 2600 forintba kerül majd,
- az éves országos matricáért 42 980 forint helyett 44 660 forintot kell majd fizetni,
- a megyei matrica ára 5000 forintról 5200 forintra nő.
D1
- a 10 napos jogosultság a jelenlegi 3500 forintról 3640 forintra drágul,
- a havi matrica 4780 forint helyett 4970 forintba kerül majd,
- az éves országos matricáért 42 980 forint helyett 44 660 forintot kell majd fizetni,
- a megyei matrica ára 5000 forintról 5200 forintra nő.
D2
- a 10 napos jogosultság a jelenlegi 7000 forintról 7280 forintra drágul,
- a havi matrica 9560 forint helyett 9930 forintba kerül majd,
- az éves országos matricáért 42 980 forint helyett 44 660 forintot kell majd fizetni,
- a megyei matrica ára 10 000 forintról 10 390 forintra nő.
B2
- a 10 napos jogosultság a jelenlegi 15 500 forintról 16 110 forintra drágul,
- a havi matrica 21 975 forint helyett 22 830 forintba kerül majd,
- az éves országos matricáért 199 975 forint helyett 207 770 forintot kell majd fizetni,
- a megyei matrica ára 20 000 forintról 20 780 forintra nő.
U
- a 10 napos jogosultság a jelenlegi 3500 forintról 3640 forintra drágul,
- a havi matrica 4780 forint helyett 4970 forintba kerül majd,
- az éves országos matricáért 42 980 forint helyett 44 660 forintot kell majd fizetni,
- a megyei matrica ára 5000 forintról 5200 forintra nő.
Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium