Koronavírus
2021. január 31.

Kormányrendelet a kijárási korlátozásról és a veszélyhelyzetről

Pénteken, még éjfél előtt jelent meg a legújabb Magyar Közlöny, amelyben a kormány kihirdette azokat a jogszabályokat, amelyekre szükség volt a korlátozó intézkedések hatályának meghosszabbítása érdekében.

A közlönyben megjelent rendeletek egyik legfontosabb pontja, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) című kormányrendelet hatálya március elsejéig szól. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a koronavírus-járvány elleni küzdelem során alkalmazott védelmi intézkedések tovább maradnak érvényben: február 1. helyett március 1-jéig. A kormánydöntés következtében tehát a november elején kihirdetett korlátozásokkal legalább 4 hónapon át kell együtt élniük a magyaroknak.

A kormány a most megjelent egyik rendeletével módosította az intézkedéseket tartalmazó "veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló" rendeletet. A szabályokat megszegőkre vonatkozó jogkövetkezmények egészültek ki, összhangban a kormány ígéretével.

2 a) Ha a rendőrség az ellenőrzés során, vagy a rendőrség a katona értesítése alapján a 11. § a) pontja szerinti kötelezettség (üzletek, éttermek nyitva tartása) megszegéséről szerez tudomást
a) a kötelezettség első alkalommal történő megszegése esetén a vendéglátó üzletet hat hónap időtartamra,
b) a kötelezettség ismételt megszegése esetén a vendéglátó üzletet egy év időtartamra ideiglenesen bezáratja és az üzemeltető az ideiglenes bezáratás időtartamára a vendéglátó tevékenység végzésétől a 22/A. § szerint eltiltásra kerül.

2 b) A rendőrség a (2a) bekezdés szerinti jogkövetkezmény alkalmazása mellett, a kötelezettségszegés súlyosságára tekintettel, különösen a kötelezettség ismételt megszegése esetén a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 38/B. §-ától eltérően a (2) bekezdés a) pontja szerinti bírságot szabhat ki.”

Eddig 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírság kiszabására volt lehetőség, valamint 1 naptól legfeljebb 1 évig tartó ideiglenes bezáratásra.

Tovább szigorított a kormány abban a tekintetben is, hogy a kötelezettségszegés megállapítása és a büntetés kiszabása után a vendéglátóegység vezetője, vagy az éttermet működtető cég tagja személyesen vagy más cég tagjaként nem végezhet vendéglátást. Ha a tiltás ellenére ezt mégis megtennék, és a rendőrség erről értesül, akkor az üzemeltetőt 1-től 5 millió forintig terjedő bírságra büntethetik.

A veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendeleteket is módosítja a kormány, ami azt jelenti, hogy a bértámogatási intézkedések is tovább fennmaradnak.

A kormány döntött a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről is. Ennek első pontja kimondja, hogy a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdet ki. Ez a döntés február 8-án lép hatályba.

Ez arról is rendelkezik, hogy a kormány a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelöli ki, akit ebben a munkájában a járványügyi készültség során az Operatív Törzs segít. A veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek és a kormány a veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja. Ennek a rendeletnek a következő pontja arról szól, hogy felsorolja az összes, a rendkívüli jogrend idején hozott rendeletet (70 darab ilyet azonosít), és ezek hatálya március elsejéig kitolódik.

Ahogyan az a korlátozó intézkedésekről szóló döntések meghozatalakor lenni szokott, a kormány módosította a határellenőrzés ideiglenes visszaállításáról szóló rendeletét is. Ennek értelmében további egy hónapig, március 1-ig fennmarad a határzár.

Forrás: portfolio.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek