Hír
2021. március 26.

Ajánlja fel Ön is!

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát idén május 20-áig lehet felajánlani az adóhivatalnál regisztrált civil szervezeteknek, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségeknek és a kiemelt költségvetési előirányzat részére – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Oroszlányban közel 8 ezer adófizető van, akik közül tavaly alig több mint 2 ezren ajánlották fel helyi civil, illetve sportszervezetnek adójuk 1%-át. A 2 ezer ember 1%-a 12 millió forintot hozott a civileknek, sportolóknak, ami 41 szervezet között oszlott meg. Ha minden adózó rendelkezne az összegről, és városi szervezeteket támogatna, közel 50 millió forinthoz jutnának a helyi közösségek. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

A rendelkező nyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a “20EGYSZA” lapon. A 1+1 százalékról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltő programjával lehet.

A NAV felhívja a figyelmet arra, hogy a korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát. Ebben az esetben legkésőbb 2021. május 10-ig lezárt borítékban kell átadni a munkáltatónak a nyilatkozatot, és a lezárt boríték ragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg alá kell írnia.

A vallási közösségek számára szóló nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik vallási közösséget, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza – hívta fel a figyelmet az adóhivatal. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek