"Szerb Antal, ha nem lett volna kitűnő regényíró, novellista, műfordító, nevének helye akkor is múlhatatlanul biztosítva lenne irodalomtörténészeink, irodalomtudósaink legkiválóbbjainak névsorában. Tudományos és kritikai munkássága mellett a két világháború közti magyar szépirodalom senki máshoz nem hasonló írója, akinek művei újra meg újra nagy példányszámban jelennek meg, jelezvén nemhogy maradandó, de a múló évtizedekkel fokozódó népszerűségét" – fogalmazta meg bevezető gondolatait a rendezvény előadója, Takács Tímea - a házigazda intézmény igazgatója -, a civil szervezet elnökségi tagja.

Szerb Antal Budapesten született 1901. május 1-jén. Nemzedékek óta nagyon művelt zsidó értelmiségi család leszármazottja volt. 1907-ben római katolikus hitben keresztelték meg, keresztapja Prohászka Ottokár volt. Középiskolába a piarista gimnáziumba járt, a neves költő, Sík Sándor volt a magyartanára, aki támogatta irodalmi ambícióit. Az érettségi után egy évig Grazban hallgatott klasszika-filológiát, majd a pesti bölcsészkar magyar-német szakán tanult tovább, közben folyamatosan írt, a Nyugat és a Napkelet is közölte írásait. 1924-ben doktorált, majd középiskolai tanár lett. 1935-ben és 1937-ben Baumgarten-díjat kapott, előadásokat tartott a Magyar Rádióban, miközben fáradhatatlanul írt és fordított.

1943-ban, majd 1944 júniusában munkaszolgálatra hívták be. Előbb Pesten dolgoztatták, majd Balfra került. Ugyanúgy vállalta azt a tényt, hogy elődei zsidók voltak, mint a vallásos katolikus költészet egyik főalakja, Sárközi György vagy Halász Gábor. Együtt, hárman indultak a halálos végső útra. És a balfi alvilág nyilas sátánjai alighanem mindenkinél jobban gyűlölték azt, aki a legműveltebb, a legokosabb, a legbölcsebb az áldozatok között.

"Balf átkozott egy hely és minden tekintetbe nagyon rosszul megy nekünk. Már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket. Már hangulatom sincs, hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen Tónitokat" – írta családjának utolsó levelében, 1944. december 16-án Szerb Antal.

A kemény munkától és ütlegeléstől legyengült írót végül 1945. január 27-én egy nyilas keretlegény puskatussal agyonverte. Így halt meg a XX. század egyik legműveltebb, legszellemesebb magyar írója.

Sírja Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található. Tiszteletére 1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen Szerb Antal következő szavai olvashatók: A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.

Forrás: Rákóczi Szövetség Oroszlány Szervezete