Kék hírek
2021. május 29.

Elnöki beszámoló

Pénteken délután a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában tartotta meg elnöki beszámolóját Tyukodi József, az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője. A rendezvényen tiszteletét tette Szabó Mihály alpolgármester is.

Elsőként az elnök részletes beszámolót tartott az egyesület 2020-ban elvégzett tevékenységéről, programjairól, a tavalyi évben elnyert pályázatokról. Ezt követően tájékoztató hangzott el a helyi és a Tatabányai Tűzoltósággal való együttműködésről, valamint az idei pályázati lehetőségekről.

A továbbiakban ismertetésre került az egyesület 2021. évi esemény naptára, illetve az ifjúsági csapat gyakorlatáról szóló beszámoló. Végezetül az elnök javaslatot tett a tagdíjak mértékének elfogadására, felhívta a figyelmet az adó 1% felajánlására, vázolta a jelenlegi felnőtt és ifjúsági taglétszámot, jelezve az utánpótlás fontosságát.

Az egyesület idén ünnepli megalakulásának 110. évfordulóját. A jeles alkalomból egy nagyszabású rendezvényt kívánnak szervezni az ősz folyamán. Ennek megvalósítására az önkormányzat által kiírt idei társadalmi célú pályázaton 300.000 Ft-ot nyertek az oroszlányi önkéntes lánglovagok.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek