Sport
2021. július 19.

Remekeltek az oroszlányi súlyemelők

Hétvégén rendezték az U15 és U17-es Országos Súlyemelő Bajnokságot Tamásiban. A megmérettetésen az OVSK két versenyzőt indított, mindketten kitűnően helytálltak.

Sikos Dávid serdülő +96 kg-os súlycsoportban óriási taktikai csatában országos bajnok lett. Saját egyéni csúcsait megjavítva, 98 kg-ot szakított és 120 kg-ot lökött, így 218 kg összetett eredménnyel állhatott a dobogó legfelső fokára.

Szalai Lili 6 országos csúcsot javítva szerzett aranyérmet. Szakításban előbb 82 kg-ra, majd 85 kg-ra javította a saját országos csúcsát, lökésben először 98 kg-ot, majd 101 kg-ot teljesített. Ezzel az eredménnyel a női mezőny legeredményesebb versenyzője lett, melyért óriási kupát vehetett át. Ő egyébként súlycsoportjában a győztesnek járó kupát is elnyerte, sőt kupát kapott az U17-es mezőny legjobbjaként is. Teljesítménye alapján nyugodtan készülhet az augusztus 2-án kezdődő Ifjúsági Európa Bajnokságra.

Mindkét versenyzőt Bagócs János edző készítette fel.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek