Hír
2021. szeptember 19.

Családi nap harmadszor

Harmadik alkalommal hívták meg tagjaikat, támogatóikat, barátaikat az oroszlányi „Optimisták” családi napjukra, aminek a művelődési központ adott otthont szombaton.

Elsőként Kocsisné Molnár Margit, a mozgáskorlátozottakat tömörítő civil szervezet vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Rajnai Gábor alpolgármester méltatta az egyesület céljait, kiemelve, milyen fontos – nemegyszer hiánypótló – társadalmi tevékenységet végeznek. Az eseményt meglátogatta a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének elnöke és elnökhelyettese is.

Az egész napos rendezvényen Pataki Ildikó látta el a háziasszonyi feladatokat, a szervezők pedig gazdag, tartalmas programokról gondoskodtak. A programban szerepelt arcfestés, csillámtetoválás, újságfonás, táncbemutató, zenés produkció, de lehetett quadozni is a ház mögötti téren.

Mindeközben gulyás rotyogott a kondérban a közösségi ebédhez, és értékes ajándékok sokasága várta a tombola nyerteseit.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek