Kék hírek
2021. október 18.

"Add oda a pénzt, mert kiverem belőled"

Ezzel fenyegette meg egy oroszlányi szálló portását egy ötfős társaság egyik tagja. Mindegyikük ellen büntetőeljárás indult, kettejüket őrizetbe vették.

Átlagosnak indult az este 2021. október 11-én Oroszlány egyik szállóján. A nyugalmat 20 óra 30 perckor egy ötfős társaság zavarta meg, akik megtámadták az ott dolgozó portást. A gyanú szerint 80 ezer forintot követeltek tőle, amit állításuk szerint korábban egyikük adott át a sértettnek, lakbérként. A rémült asszony végül a nála lévő összes pénzt odaadta a csapatnak, akik 3500 forint zsákmánnyal távoztak a helyszínről. Az Oroszlányi Rendőrkapitányságon a sértett másnap feljelentés tett. A nyomozók a beszerzett adatok alapján azonosították a tetteseket, a két férfit és három nőt.

Őket a napokban gyanúsítottként kihallgatták, közülük a két férfit őrizetbe vették. Nem voltak ismeretlenek a rendőrök számára, B. Károly ellen ugyanis egy, T. Gusztáv ellen pedig jelenleg öt büntetőeljárás van folyamatban. Az Oroszlányi Rendőrkapitányság kezdeményezésére a Tatabányai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatásukra, amit a Tatabányai Járásbíróság 2021. október 15-én elrendelt.

Az öt személy ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett, a két férfi ellen pedig emellett súlyos testi sértés bűntettének elkövetése miatt is eljárás indult.

Forrás: police.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek