1956 őszére a társadalom számára is egyértelművé vált, hogy társadalmi változásra van szükség. Októberben 22-én a budapesti Műszaki Egyetem 16 pontban fogalmazta meg az egyetemi ifjúság követeléseit. A törvénytelenségeket elkövető vezetők megbüntetését, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, szabad választásokat és a szovjet csapatok távozását sürgették. Gazdasági követeléseik közé tartozott a bérek emelése, a tervgazdaság és a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálata.

Az egyetem hallgatói békés felvonulást szerveztek. A pártvezetés először betiltotta, majd mégis engedélyezte a megmozdulást. A műegyetemisták kezdeményezéshez több egyetem is csatlakozott. A tüntetés délután háromkor kezdődött. A pesti egyetemisták a Petőfi-szobornál gyülekeztek, ahol Sinkovits Imre színművész elszavalta a Nemzeti dalt. Ezután a budai oldalon álló Bem-szoborhoz vonultak. Ide érkeztek a Műszaki Egyetemtől induló műegyetemisták is. A tüntetők – akikhez egyre több járókelő csatlakozott, köztük munkából hazatérő dolgozók – ekkor már olyan nemzeti színű lobogókat vittek magukkal, amelyekből kivágták a gyűlölt Rákosi-féle címert. A lyukas nemzeti zászló 1956 jelképévé vált.

A Bem térről a tömeg egy része a Parlamenthez vonult, ahol este Nagy Imre mondott beszédet. Egy másik csoport a Városliget felé vette az irányt, és az esti órákban ledöntötték a rendszer jelképét, a hatalmas méretű Sztálin-szobrot. A Magyar Rádió székháza előtt a kora délutáni óráktól kezdve egyre nagyobb tömeg várakozott. Azt akarták elérni, hogy olvassák be a rádióba követeléseiket. Ehelyett este nyolckor Gerő Ernő beszéde hangzott el, amelyben nacionalistáknak nevezte, és megtorlással fenyegette meg a tüntetőket. A növekvő számú és egyre dühösebb ember láttán a rádiót védő ÁVH-sok este 9 körül a tömegbe lőttek. Addigra a tüntetők is szereztek fegyvereket, katonáktól, rendőröktől és hadiüzemek raktáraiból. Megostromolták, és másnap reggelre elfoglalták a rádió épületét. A békésnek induló felvonulásból fegyveres felkelés lett.

Október 23-án a vidéki városokban is tüntetések kezdődtek. Az első lövések Debrecenben dördültek el, ahol a megyei pártszékház elé vonuló, fegyvertelen tömegbe lőttek az épület védői. Az események hatására a párt vezetői október 23-án az éjjeli órákban behívták a szovjet csapatokat Budapestre, majd másnap hajnalban kinevezték Nagy Imrét miniszterelnöknek. Október 24-én újabb és újabb szovjet egységek lépték át Magyarország keleti határát, illetve Székesfehérvárról páncélos alakulatok indultak Budapest felé.

A szovjet páncélosok megjelenése csak olaj volt a tűzre. A forradalom a megszállók elleni szabadságharccá vált. Október 24-től a főváros utcáin, terein főleg fiatalokból álló fegyveres csoportok alakultak (a „pesti srácok”), amelyekhez honvédek, katonatisztek is csatlakoztak. A Széna téren, a Corvin közben, a Baross téren, a Tűzoltó utcában, a Boráros téren és a Móricz Zsigmond körtéren harcoló alakulatok váltak a legismertebbé.

Október 25-én délelőtt tüntetők vonultak a Parlamenthez. Barátkoztak az épület védelmére ide rendelt szovjet katonákkal, éltették Nagy Imrét, követelték Gerő Ernő távozását és az ÁVH megszüntetését. A békés tömegre a környező épületekből, több irányból tüzet nyitottak magyar és szovjet fegyveresek. A rengeteg sebesült mellett száz körül volt a halottak száma. Ezekben a napokban vidéken is többször lövettek a békés tüntetők közé. Az egyik legvéresebb sortűz október 26-án volt, Mosonmagyaróváron.