Hír
2021. november 12.

Elismerésben részesült az oroszlányi informatikus

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban tett látogatást Dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

A szakmai egyeztetés és értekezlet mellett a Megyei Védelmi Bizottság ülésén is részt vett, és az Országos Oltási Munkacsoport vezetőjeként elismeréseket adott át.

Huszonkét fő - köztük Kulcsár Gergely, az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézet informatikusa - részesült "Komárom-Esztergom Megye Védelméért" díjban, megköszönve ezzel orvosoknak, gyógyszerészeknek, védelmi szerveknél dolgozóknak, háttér munkát végzőknek azt a hatalmas erőfeszítést, amellyel szűkebb hazánkban a világjárvány megfékezése érdekében tettek és tesznek nap, mint nap.

„Ez a díj nem csak nekik szól, hanem a mögöttük álló intézményeknek, szervezeteknek is. Csak együtt, összefogva érhetünk el sikert, bármely területen kell helyt állni: rendelőben, mentőautóban, informatikusként, vakcinát vivő sofőrként, vagy betegágy mellett, mindenhol köszönet illeti a védekezésben feladatot ellátókat, egymást segítve dolgozókat” – mondta az államtitkár.

Forrás: kormanyhivatal.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek