Hivatali látogatás a Wescastban
Tájékoztató értekezleten vett részt a Wescast Hungary Zrt. gyáregységében kedden délelőtt Lazók Zoltán polgármester, Rajnai Gábor és Szabó Mihály alpolgármester, Kontschán Flórián Jenő települési képviselő, valamint az önkormányzat és a polgármesteri hivatal képviselői.
A vendégeket Xie Gang vezérigazgató, Újvári Brúnó értékesítési igazgató és Ángyán István operatív igazgató fogadta.
A fórumon a gyár vezetője elmondta: „ A 2020-2021-es koronavírus járvány és a világválság keményen érintette a céget, s most is azon dolgozunk , hogy amilyen szinten csak tudunk, javítsunk a helyzeten. Az idei évben hektikusan változtak a megrendeléseink, a tendencia a folyamatos csökkenés irányába ment. Már előre látható, hogy ez egy veszteséges év lesz. Vevőink az év végére szinte minden megrendelést nagyon minimálisra csökkentettek. Vannak azonban pozitívumok is. Négy új projektet nyertünk, ebből kettő magyarországi, kettő pedig a világhírű Ford Motors csoporttal köttetik. Ezek jelentős plusz árbevételt jelentenek majd számunkra. Továbbá a profilváltást is elkezdjük, markoló alváz alkatrészek, mezőgazdasági és vasúti alkatrészek gyártására is komoly megrendeléseket kaptunk. Azt reméljük, ebből a válságos időszakból egy erősebb Wescast fog felállni.”
Lazók Zoltán polgármester megköszönte a meghívást, majd kifejtette: „ A válságdömping sajnos az önkormányzatot is érinti. Abban reménykedünk, hogy a 2021-es év volt a mélypont, és most már csak jobb jöhet. Először azt gondoltuk, hogy ez csupán autóipari válság, azonban már látszik, hogy többről van szó. A tényektől függetlenül a városvezetés, az önkormányzat minden lehetséges eszközzel segíteni próbál az ipari parki cégeknek, így természetesen a Wescastnak is.”
A értekezlet munkaebéddel zárult, melyen a vendégek megkóstolhatták a kínai konyha ételeit.