Hiányzik a munkaerő
Míg 2014-ben 201,6 milliárd forint nettó árbevételt értek el az oroszlányi Ipari Park cégei, addig 2016-ra ez a szám meghaladta a 265 milliárdot. A foglalkoztatottak száma ugyanezen időszak alatt 3932-ről 4582-re nőtt, és csak a tavalyi évben meghaladta a 15,7 milliár forintot a beruházások összértéke.
Újraöntötték a harangokat
Augusztus hatodikára virradóra az oroszlányi Várdomb közben található római katolikus egyházközösség Szent József kápolnájának harangtornyából kiszereltek majd eltulajdonítottak egy közel 60 cm magas, és 60 kg súlyú bronzból készült harangot, aminek értéke 700 ezer forint.
Vakációs veszélyek
A nyári szünidő beköszöntével a gyerekek kikerülnek a biztonságot adó iskolafalak közül, elkezdődik a diákok által annyira várt vakáció, amely azonban sok veszélyt is hordozhat magában – ezekre figyelmeztet a rendőrség közleményében.
Idősek az öregedésről és a művészetekről
Második éve szervezik meg az Idősek Akadémiáját, aminek a több mint húszmillió forintos felújítást követően a Bányász Klub adott otthont szerda délután.
Vállalkozói fórum!
Beszélgetésre invitálom Önöket 2017. június 30-án 16 órára. Fórumot nyitunk arra, hogy a helyi vállalkozók megismerhessék egymást, informálódjanak egymásról-egymástól.
EK rendelet szerinti összevont jelentés
A 2016. évi, autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállításról szóló kötelező közzététel és mellékletei, a kapcsolódó fájlok közül letölthetőek.
Közösségi szolgálat
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2017 nyarán is biztosítja középiskolás diákoknak a közösségi szolgálat /Student Police/, vagy az önkéntes munka lehetőségét.
Elkapták őket
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntető eljárást a 22 éves Cs. Tamás és a 30 éves B. Norbert ellen.
Kivándorolnak a fiatalok
A kivándorlás mértékének erősödése 2008-ban kezdődött, jelentősebb megerősödése 2010-től mutatható ki – áll a Statisztikai Hivatal jelentésében A kivándorlás erősödésével párhuzamosan a visszavándorlók száma is emelkedik.
Ezért könnyezik
A pázsitfűfélék virágporának koncentrációja a 22. héten is igen magas volt, de egyéb allergén növények is megnehezítették az érzékenyek életét.