Dunant annyira megrázták a csatatéren látottak, hogy szülővárosába visszatérve a Solferinói emlék című könyvében örökítette meg tapasztalatait. Gyakorlatilag ezzel egy időben alakította meg azt a szervezetet, amely a sebesült katonák megsegítését tűzte ki céljául. Elképzelése szerint minden országban létre kell hozni egy olyan segélyszervezetet, amely önkéntesekből áll és a háborúban megsebesültek segítségét szolgálja.

A szervezet titkáraként dolgozó Dunant üzleti vállalkozásai csődbe mentek, így 1867-ben lemondott. Előbb Párizsban tengődött étlen és fedél nélkül, majd Eugénia császárné felkérésére a Genfi egyezmény ügyeit vette át. Munkásságáért 1901-ben Nobel Béke-díjjal tüntették ki.

A Vöröskereszt 1863-ban alakult meg, 1875-ben felvette a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága nevet. Egy évvel később a muzulmán világ egyik meghatározó országa, Törökország is csatlakozott, létrehozva a Vörös Félhold társaságot. A szervezet folyamatosan terjeszkedett, képviseletei egyre több országban jelentek meg, hazánkban 1881-ben. A következő mérföldkövet az I. Világháború vége jelentette, 1919-ben megalakult a Vöröskereszt és Vörös Félhold társaságok Ligája, melynek célja a háborúk és katasztrófák okozta szenvedések enyhítése. A szervezet célkitűzése a mai napig nem változott, csupán a hivatalos neve. 1986-tól Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom lett az elnevezése.

A Magyar Vöröskereszt elődjét 1881-ben alapították meg, akkori elnevezése a Szent-Korona Országainak Vörös-Kereszt Egylete, melynek első elnöke gróf Károlyi Gyula volt. A nemzetközi szervezet célkitűzéseinek megfelelően részt vett a háborús áldozatok mentésében és felkutatásában, a természeti katasztrófák kárainak felszámolásaiban, továbbá a szociálisan hátrányos helyzetűek megsegítésében.