Sport
2022. május 19.

Továbbra is remek formában az MVM-OSE Lions

Újkori történelme során ismét rájátszásra készülhetett az MVM-OSE Lions csapata, amely a negyeddöntőben - a 3 győztes meccsig folyó küzdelemben - először idegenben lépett pályára az Egis Körmend otthonában.

Egis Körmend – MVM-OSE Lions 74-90 (17-16, 14-29, 23-21, 20-24)

Oroszlány: Ihring -, Carev 2, Mesicek 29/12, Calhoun 16/9, Burns 10/3. Cserék: Tóth 5/3, Ruják 11/3, Parrish 9/9, Molnár 6, Dorogi 2.

Kemény védekezéssel kezdett mindkét csapat, jött is az eladott labda mindkét oldalon. Kezdetben nem találta a ritmust az Oroszlány, tartotta szerény előnyét a Körmend, és bár közelebb is tudott volna jönni az OSE, kimaradtak a ziccerek. Elsősorban a kőkemény védekezés dominált, amiből elsősorban a hazaiak tudtak jobban kijönni, akik már 7 ponttal is vezettek, ám a negyed utolsó másfél percében feljebb tudott kapcsolni az MVM-OSE Lions.

A második negyedben extázisban játszottak a vendégek, már 10 pont előnyre is szert tettek, miközben a vasiak teljesen leblokkoltak. Hiába kezdett nagy hajrába a Körmend, ezeket rendre jól kezelték az oroszlányiak, akik meg is tartották kétszámjegyű fölényüket a félidőre.

A hazaiak remek összjátékával indult a második felvonás, melynek eredménye az lett, hogy feljött 10 pontra a Körmend. Azonban időben kapcsoltak a vendégek, így nem tudott közelebb kerülni a házigazda együttes. A játékrész vége előtt gyors kosarakkal próbált zárkózni az Egis, ami sikerült is, de így is megmaradt 12 pont a vendégek fórjából.

A záró negyedet támadóhibával kezdték a hazaiak, amelyet követően belendült az OSE. Elképesztő formában kosárlabdáztak a vendégek, míg a körmendiek nem tudtak újítani, így megmaradt a magabiztos oroszlányi előny. Az MVM-OSE Lions az első negyedet leszámítva végig uralta a találkozót, így rögtön az első meccsen elvette az Egis Körmend pályaelőnyét.

A párharc állása: 1-0 az MVM-OSE Lions javára.

Forrás: BB1.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek