Hír
2022. május 21.

Furcsa pár

Pörgős, vidám komédiával várta ismét a nézőket az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szombaton este. Ezúttal Neil Simon: Furcsa pár című két felvonásos darabja került színpadra a budapesti Körúti Színház előadásában.

Neil Simonról minden túlzás nélkül elmondható, hogy a szórakoztató színdarabok koronázatlan királya. 1965-ben írt fergeteges komédiájának már az alaphelyzete is csupa jót ígért. A Furcsa pár egy olyan komédia, amely felvidítja és helyrebillenti a nézőt, ha éppen rossz passzban van.

Oscar, a laza, fesztelen, elvált újságíró, aki otthon igazi „trehány disznó”, kis időre befogadja lakásába a válófélben levő Felixet, nem is sejtve, hogy mit zúdít a nyakába ezzel. Felix ugyanis rendmániás, a pedantéria élő szobra, egy „eleven porszívó”.

Az örökzöld történet lebilincselően került bemutatásra, a szerzőtől megszokott kitűnő párbeszédekkel, vérbő humorral, virtuóz szituációkkal.

A klasszikus vígjátékban két remek színész, Janklovics Péter és Oroszi Tamás öltötte magára a két erősen különböző karakterű jó barát szerepét.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek