Évforduló
2022. September 21.

A béke világnapja

Minden év szeptember 21-én megkondul a békeharang az ENSZ New York-i székházában.

A béke világnapján a háború áldozataiért szól, és figyelmeztet: az igazi béke a teljes erőszakmentesség, amikor még szavakkal sem háborúzunk.

„Nem lehet egyszerre a háborúra és a békére készülni” – mondta Albert Einstein.

A nemzetközi nap, amely az ENSZ kezdeményezésére született, az emberek és a nemzetek közötti békére, mint közös célunkra kívánja felhívni a figyelmet. De e hosszú távú törekvés mellett létezik egy közelebbi is: a béke világnapja legyen globális fegyverszüneti nap. Eddig, az ünnep közel négy évtizedes történetében nem sikerült ezt megvalósítanunk, azaz azt, hogy akár csak egyetlen napra is, de elhallgassanak a fegyverek Földünkön…

Azt szintén tudjuk, a valódi béke nem csak azt jelenti, hogy az ágyúk nem dörögnek, a puskák nem ropognak, a bombák nem hullanak. A valódi béke a teljes erőszakmentesség. A valódi béke az, amikor a szavak sem szúrnak, amikor a dalok sem fegyverbe hívnak, amikor a jelmondatok sem küzdelemre buzdítanak.

Soha ne feledjük: a világon minden háborút szavakkal indítottak el! Ennek sajnos napjainkban is komoly aktualitása van….


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek