Ez a nap talán abban is segítségünkre lehet, hogy túllépjünk a sztereotípiákon és egy kicsit közelebb hozhatja a generációkat egymáshoz. Ez pedig tényleg fontos, hiszen csak akkor tudunk segíteni egymásnak, ha képesek vagyunk a közeledésre, ha nem lesz idegen az, ami az idősödésből fakad.

Mert van némi idegenkedés az idősödéssel kapcsolatban. Jelen társadalmunk nem teszi vonzóvá ezt az életszakaszt, sőt talán tartunk is tőle. Mert ma az a vonzó, az az elfogadott, az érvényes, ami, aki fiatal. Ez pedig hatalmas gond, hiszen nem csak megérdemlik az idős emberek a figyelmet, törődést és tiszteletet, de a jelenlegi mentalitás mérhetetlen mennyiségű tapasztalatot és bölcsességet hagy figyelmen kívül.

Miközben a fiatalságot és a fiatal testet éltetjük, elfelejtkezünk arról, hogy a fiatalság nagyon is múlékony állapot. Jó esetben mindannyian megöregszünk majd és olyan időskorunk lesz, amilyet fiatalként, még aktív életünkben teremtettünk magunknak, nem csak a saját életünkben, de társadalmi szinten is. Ez alól nincs kibúvó, nem mutogathatunk majd másra, az idős emberekhez való hozzáállás lesz a minta saját utódaink számára.

Amikor egyre ritkábban nyitjuk rá idős szeretteinkre az ajtót, legyen a nagyszülőnk, szülőnk, vagy más idős rokon, jusson eszünkbe, hogy minden ajtónyitással, hívással kimozdítjuk őket egy negatív folyamatból. Minden közeledésünk életerőt növel, energiát ad. Minden kedves szó, megkeresés vagy ölelés – a szeretet minden megnyilvánulása azt üzeni feléjük, hogy fontosak, hogy számolunk velük, hogy összetartozunk. Egy család vagyunk és teljesen mindegy, hogy abban a családban ki hány életévet tudhat magáénak.

Amikor idősként is emberszámba vesszük őket és ennek számtalan jelét adjuk az élet minden területén, az segíti ennek az életszakasznak méltósággal teli megélését. Ez a magatartás, ez a közeledés pedig fontos üzenet feléjük, fiatalon el se hisszük, hogy mennyire.