Kék hírek
2022. november 24.

Közös cél a bűnmegelőzés

November 23-án tartotta meg soron következő ülését az Oroszlányi Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság az Oroszlányi Rendőrkapitányság tanácstermében.

A bizottság tagjait dr. Bolehradsky Szilveszter elnök, városi rendőrkapitány köszöntötte, majd ismertette a három napirendi pontot.

Elsőként tájékoztatás hangzott el a két ülés között történt eseményekről, valamint az aktuális közbiztonsági helyzetről. Kiemelt bűncselekmény – súlyos testi sértés – egy alkalommal fordult elő, garázdaság miatt azonban több alkalommal is intézkednie kellett a rendőröknek. A szabálysértések száma 100 körülire tehető havonta, melyeket főként közlekedési és közrendvédelmi – lopás, rongálás, csendháborítás, közterületen történő alkoholfogyasztás- szabálysértések tesznek ki. Ezek tekintetében prominens hely a Petőfi udvar, a hajléktalan szálló és munkásszállók környéke. A közbiztonságot érintő adatok gyakorlatilag megegyeznek a tavalyival, a rendőrség reménykedik abban, hogy a közvilágítás csökkenésével sem változik meg ez a helyzet.

Ezt követően az adventi előkészületekről tartott ismertetőt Takács Tímea, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. Az általuk szervezett rendezvénysorozat november 27-én, vasárnap kezdődik, majd három egymást követő szombaton – december 3-án, 10-én és 17-én – a szabadtéri színpadnál folytatódik 17.00 és 19.30 óra között, kizárólag helyi fellépő csoportok közreműködésével. Oroszlány Barátainak Köre november 27-től - a szombatok kivételével – minden nap szervez „Ablaknyitogatás” címmel kulturális műsort a Szent Borbála téren. Kéri István közterület-felügyelő hozzáfűzte, hogy a rendezvények idején a Szent Borbála téren elhelyezett faházakban lesz adventi vásár is. December 30-án helyi művészeti együttesek fellépésével, valamint a népszeű Arató Discóval a művelődési ház megrendezi az előszilvesztert. Az elmúlt évekhez hasonlóan, tűzijáték idén sem lesz.

Az egyebek napirendi pontban Babai János, az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy december 3-án mikuláscsomagokat osztanak a Szent Borbála téren. A jövő évi programjaik ismertetésekor jelezte, hogy fiatalkorúak számára börtönlátogatással egybekötött bűnmegelőzési tanácsadást, továbbá drogmegelőzési fórumot kívánnak szervezni, melyhez kérik a helyi rendőrség segítségét.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek