A vértanú halált halt Szent Borbála a tizennégy segítő szent egyike, a bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje. Nemzetközileg Szent Barbara alakban használják a nevét, hazánkban inkább a Szent Borbála terjedt el. Az ortodox kereszténységben Barbara nagyvértanú néven ismert.

A 3. században élt Barbara tisztelete a 7. században terjedt el. Legendája a villámlással kötődik össze, ezért neve különösen az olyan szakmákkal forrott össze, amelyek valamilyen kapcsolatban állnak a robbanással, tűzzel.

Apja pogány volt és hogy megóvja lányát a világtól, egy toronyban nevelte. Barbara titokban kereszténnyé lett. Apja megparancsolta, hogy lakóhelye közelében fürdőt építsenek Borbálának két ablakkal. Távollétében a lány elérte, hogy a Szentháromság szimbólumaként három ablak épüljön.

Amikor az apa visszatért, Barbara bevallotta, hogy már keresztény, ami a Római Birodalomban bűnnek számított. Apja dühében arra készült, hogy kardjával megöli a lányt. Barbara imái azonban segítettek, megnyílt a fal és egy hegyre jutott, ahol pásztorok legeltették nyájukat. Az egyik pásztor elárulta a lányt.

Az uralkodó elé, Martinianus elé vitték, aki kegyetlenül megkínoztatta, de nem tudta megtörni a lányt. Borbála hű maradt a hitéhez és közben újabb és újabb csodák történtek. Éjszaka fénnyel telt meg a sötét börtön, sebei minden reggelre begyógyultak. A fáklyák, amelyekkel kínozni akarták rendre kialudtak. Amikor ruhátlanul kipellengérezték volna a város piacán, a földből felszálló köd és az égből leszálló felhő ruhaként elfedte testét.

Végül lefejezésre ítélték, amit az apja maga hajtotta végre. Büntetésül, amikor hazafelé tartott, villám sújtotta halálra. Borbála sírja pedig csodák színhelye lett.

A középkori városok lőportornyát gyakran nevezték el róla, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól.