Az államalapítás hivatalos ünnepéhez ma már hozzátartozik az új búzából sütött, nemzeti szalaggal átkötött kenyér megáldása, megszentelése és megszegése is.
Az államalapítás hivatalos ünnepéhez ma már hozzátartozik az új búzából sütött, nemzeti szalaggal átkötött kenyér megáldása, megszentelése és megszegése is.
A nagy hőség, a tűző nap sem szegte kedvét azoknak a zenebarátoknak, akik vasárnap délután kilátogattak a Fúvószenekari Találkozóra.
Egyhetes magyarországi körúton vesz részt a francia Yerres város 40 fős csoportja.
Lengyelországi testvérvárosunkban, Konskieban Krzysztof Obratański helyi és Lazók Zoltán oroszlányi polgármester aláírásukkal erősítették meg az idei évre tervezett közös programtervezetet.
Az oroszlányi Ments Életet Focival Családsegítő Alapítvány ötödik alkalommal szervezett jótékonysági sütivásárt, ezúttal a VI. BOROSZLÁNY programsorozat keretein belül a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárral közösen.
Ünnepi képviselő-testületi üléssel veszi kezdetét az augusztus 20-i, Szent István Napi megemlékezés Oroszlányban.
Pénteken délelőtt a Cirill Táncstúdió zenés-táncos felvonulásával kezdetét vette a hatodik Oroszlányi Borfesztivál, a BOROSZLÁNY a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében.
Augusztus 16-án, Oroszlány testvérvárosában, a lengyelországi Konskie-ban díszpolgári címet vehetett át Lazók Zoltán az ottani városvezetőtől, Krzysztof Obratańskitól.
A Volánbusz közleményt adott ki a 2024. augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli időszak menetrendjével kapcsolatban.
Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. értesíti a lakosságot, hogy karbantartási munkák miatt augusztus 30-án áramszünet lesz a mellékelt tájékoztatókban jelzett utcákban.