Érdektelenség kísérte a Roma Nemzetiségi Önkormányzat csütörtöki közmeghallgatását, pedig bőven volt miről beszámolnia Szilágyi Sándor elnöknek.
Érdektelenség kísérte a Roma Nemzetiségi Önkormányzat csütörtöki közmeghallgatását, pedig bőven volt miről beszámolnia Szilágyi Sándor elnöknek.
Valódi „banya-tanyává” alakult át csütörtök délután a művelődési központ kamaraterme, ahol a „Bűbájoló” Luca mellett banyatanoda is várta a fiatalokat.
Az idei évben sikeresen folytatódott a 2016. évben indított városi egészségügyi program, amit a jövő évben is támogatni kell – határozott keddi ülésén a képviselő-testület.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság munkatársai kedden az ittas járművezetők kiszűrése és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében alkohol-szondáztatás, úgynevezett Finn módszeres ellenőrzést végeztek Oroszlányban. 196 gépkocsivezetőt ellenőriztek, de egyiküknél sem merült fel az ittasság gyanúja.
Nyolcszázezer forintot nyert az önkormányzat a város zenei koncepciójának kidolgozására – hangzott el a képviselő-testület legutóbbi ülésén.
Több mint egytucat téma került a képviselő-testület ez évi utolsó ülésén a döntéshozók elé, melyek között legfontosabbként megkezdődött a 2019-es költségvetés előkészítése.
Közel 250 ezer forint értékben nyert a közelmúltban védő és szakfelszereléseket az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület - tájékoztatott Tyukodi József elnök, aki összegezte a közösség éves munkáját is.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat eredménye.
Negyedik alkalommal rendezték meg hétvégén a salgótarjáni Városi Sportcsarnokban a Nógrád Megyei Szent Lázár Kórház gyermekosztályának megsegítésére szervezett amerikai football tornát, a Charity Bowlt.
Szombatig adhatják le diákhitel kérelmeiket a hallgatók, és az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összeget - hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében a Diákhitel Központ Zrt.